Az eddigi Család és Hivatás Klubokban már sok témáról volt szó, volt többek között cégjogi, munkajogi, könyvelési tanácsadás, a Munkaügyi Központ és az OEP munkatársai elmondták, hogy milyen támogatások és ellátások vehetők igénybe, megismerhettünk néhány személyes történetet azoktól, akiknek sikerült megvalósítaniuk terveiket.

Ezt követően eljutottunk a képzeletbeli idővonalunkon arra a pontra, amikor az anya dolgozni megy, gyermeke pedig közösségbe kerül. Ennek a kérdéskörét jártuk körbe Bendász Ildikó óvodapedagógussal és Simonné Huszár Katalin pszichológussal. Az alábbiakban az átfogó beszélgetés főbb megállapításait összegezzük.

ovis

Az első kérdéskörként az merült fel, hogy mikor érdemes és javasolt a gyermeket közösségbe (bölcsődébe, óvodába) szoktatni.

Erre nem lehet generális választ adni, ezt minden családnak egyedileg kell eldöntenie két tényezőcsoport figyelembe vételével: az egyik a gyermek érettsége, igénye a közösség iránt, a másik a külső tényezők csoportja, mint például a család anyagi helyzete, munkahelyről van-e sürgető igény a mielőbbi visszatérésre, stb.

Nagyon fontos, hogy bármilyen időpont mellett döntünk, azt a döntést a partnerünkkel közösen hozzuk meg, és nyugodjunk meg benne. Ez utóbbi azért nagyon fontos, mert ha bizonytalanok vagyunk, magunk sem érezzük jónak a döntést, akkor gyermekünk meg fogja érezni a nyugtalanságunkat, ami megnehezíti a beszoktatást.

Hogyan válasszunk bölcsődét, óvodát?

Minden család más és más szempontot mérlegel az óvoda és bölcsőde kiválasztásnál: elhelyezkedés, közelség, alkalmazott módszer (pl. waldorf), személyes ismeretség. Az óvodapedagógus egy dologra hívja fel ezzel kapcsolatban a figyelmünket: a szülők döntsenek az intézményről, ne hárítsák át a gyerekre a döntést azzal, hogy “melyik óvoda tetszett neked a legjobban?”

Mennyi időt vesz igénybe a beszoktatás?

Ez is nehezen általánosítható, hiszen nagyban múlik azon, hogy gyermekünk volt-e már más közösségben (pl. aludt-e már a nagyszülőknél, töltött-e már a szülőktől külön egy-két napot). Általában legalább egy hét, legfeljebb három hét. Ha három hetet követően sem sikerül a beszoktatás, akkor érdemes leülni a szülőknek és az óvónőknek és átbeszélni a helyzetet.

Hogyan szoktassuk be gyermekünket?

Érdemes a beszoktatást kötetlen ismerkedéssel kezdeni, pl. úgy, hogy elmegyünk az óvoda udvarára, ahol gyermekünk közösen játszhat a többiekkel, csakúgy, mintha játszótéren lenne. Ez lehetőséget ad a gyermekünknek arra, hogy jelenlétünkben ismerkedjen a környezettel, valamint lássa, hogy jó hangulatban beszélgetünk a leendő óvónénivel. Nekünk pedig lehetőséget ad arra, hogy megfigyeljük, milyen az óvónéni kapcsolata a többi gyerekkel.

A beszoktatás kezdetén kísérjük el gyermekünket, üljünk be vele a csoportban, figyeljük meg a viselkedését, játékát. Passzív a szerepünk, csak megfigyelünk, mi vagyunk a “biztos kikötő”, ahová bármikor visszatérhet. Fontos, hogy ne olvassunk és főleg ne játsszunk más gyerekkel, ez nagyon kontra-produktív lehet.

Ha ez jól sikerült, akkor a következő napon az előtérből figyeljük tovább, ahol a gyermekünk adott esetben megkereshet a tekintetével.

Ha mindez jól megy, akkor a következő napokban egy-két órára eltávolodhatunk az épületen kívülre, de mindig azonnal elérhetőnek kell lennünk. A beszoktatás kulcskérdése, hogy gyermekünk elfogadja-e az óvónőt, engedi-e, hogy ha sír, akkor megnyugtassa. Ha igen, akkor a beszoktatás jól sikerül, ha nem, akkor mindig azonnal legyünk ott a gyermekünk számára, különben bizalmi törés következhet be.

Az első teljes napon soha ne hétfői napon töltse a gyerek az oviban, hiszen az családdal töltött két hétvégi nap után nagyon drasztikus lenne a váltás.

Az óvodapedagógus azt javasolja, hogy a fenti fázisokat ne ugorjuk át, akkor sem, ha úgy tűnik, a gyermekünk nagyobb lépéseket is kibír, ugyanis később (három nap, néhány hét vagy egy hosszabb otthon töltött idő után) előjöhet olyan ellenállás, ami a fokozatos beszoktatás során már kezelésre került volna.

Ha nehezen válik el tőlünk a gyermekünk, akkor érdemes kipróbálni, hogy az apa vagy valamelyik nagyszülő vigye el a gyermeket, hiszen akkor tőlünk úgy köszön el, hogy egy általa jól ismert bizalmi embernek adjuk tovább.

Az óvodapedagógus és a pszichológus is egyhangúan azt javasolja, hogy ne sírjunk a gyermekünk előtt, ha elköszönünk tőle az óvodában, hiszen ettől megijedhet, hogy “te jó ég, hova kerültem, ha ettől még anya is sír”.

Ezeket a megállapításokat kiragadtuk a Család és Hivatás Klubban zajlott beszélgetésből, az eredeti szövegkörnyezetükben persze még találóbbak voltak, de ezzel az összefoglalóval szeretnénk támpontot adni mindazoknak, akiket érdekelt a téma, de sajnos nem tudtak eljönni a beszélgetésre.